Part four ~ Midnight Memories

Hajnali három volt. Nem tudtam aludni, és fogalmam sem volt miért. Unatkoztam. Társaságra volt szükségem, de nem tudtam kit hívjak. Elkezdtem a telefonomban matatni a számok közt. Lionel. Gondolkoztam, majd hívást indítottam.
-Haló?-kérdezte fáradtan.
-Öh. Hello. Bocs, ha felkeltettelek...
-Semmi baj, mondjad cuki!
-Nem tudok aludni, és...nem tudom mihez kezdjek.-mondtam, és már a síró görcs kergetett, de fogalmam sincs miért.
-Átjöhetnél.-ötletelt.
-Most?!
-Miért is ne. Most már én sem tudok visszaaludni.
-Ööö. Jó. Hol laksz?-kérdeztem a fejemet vakargatva. Mikor megmondta, felkaptam magamra valamit, és smink nélkül, meg az sem nagyon érdekelt, hogy hogy áll a hajam, csak úgy átmentem a megadott házhoz.
-Basszus!-mondtam halkan, mert eszembe jutott, hogy nem tudok vezetni és kocsim sincs. Megint elkezdtem keresni a telefonomat, de hirtelen nem találtam.
-Ezt keresed?-jött egy hang a hátam mögül. Andrés volt az. A telefonom volt a kezében.
-Igen, köszi!-nyújtottam a kezem a készülékért, de a testvérkém nem adta át.
-Á.á.á! Előbb elmondod, hova mész!
Sokáig gondolkoztam, hogy mit mondhatnék. Úgy sem hinné el.
-Sehova.-füllentettem.
-Akkor minek öltöztél fel?
-Tudod mit?-kezdtem.-Te elviszel erre a címre és meglátod, mert ha elmondom nem hinnéd el.
-Áhhá...-felelte.
-Na, kérlek!-könyörögtem, mire biccentett egyet.
-Jó, rendben. Menj a kocsiba, én addig felveszek valamit.
-Köszi te vagy a legjobb testvér!-ugrottam a nyakába.
Lementem a garázsba, beszálltam az autóba, és vártam.Tíz perc alatt a bátyám elkészült és beszállt a kocsiba.
-Indulhatunk?
-Persze!-bólintottam.
Andrés elfuvarozott. Egy hatalmas háznál állt meg, majd kiszállt, a leírt címmel a kezében, utána meg kopogtatott az ablakon. Lehúztam az ablak üveget.
-Mi az?-kérdeztem széttárt karokkal.
-Mi dolgod van itt?
-Ahj, csak menjünk be!
-Félek tőled húgi...na menjünk be!
-Köszönöm!
Elindultunk az ajtó felé, majd bekopogtam. Lionel hamar ajtót is nyitott, én meg kényszeresen a nyakába ugrottam.
-Meeees!-ordítottam.
-Szia cuki!-nyomott egy puszit az arcomra, majd egyenesen a lefagyott tesómra nézett.
-Andrés!-böktem meg suttogva a vállát.
-Te honnan a francból ismered Messit?-kérdezte.
-Majd én megmagyarázom!-tette fel a kezét Leo.
-Oké.-tette csípőre a kezét a bátyám.
-Két hónappal ezelőtt cuki...vagyis Lola ott volt a meccsünkön, és odatolakodott hozzánk autogrammért....
-Várj hogy érted azt, hogy 'hozzánk'? Ki volt még ott?-szakította félbe a testvérem az éppen magyarázó focistát.
-Hozzám és Neymarhoz.
-Áááh szóval Neymart is ismered!-fordult oda hozzám Andrés.
-Nyugi már! A lényeg az, hogy ismerem, nem?-tártam szét a karom, majd bementem a házba.
-Állj! Lolita nem mész sehova!
-Tizennyolc vagyok, hagyjál már!
-Akkor tanulj meg vezetni, mert nem jövök vissza érted!
Hát igen. Szegény Messi. Tanúja lehetett egy testvér vitának.
-Sajnálom, hogy részese lehettél ennek...-túrtam bele a hajamba.
-Semmi baj. Mit szeretnél, mit csináljunk?-zárta össze a karját a srác.
-Hallottam van egy fiad..és...megnézhetném?
-Persze! A kis Thiago fent alszik, úgy, hogy halkan!
-Igen, tudom, gondoltam..
Elindultunk fel a kisfiú szobájába, hogy megnézhessem. Képeken iszonyat cuki, de élőben még tündéribb. Alig bírtam ki, hogy ne sikítsak fel a cukiság láttán. Miután jól megnéztem az aranyoskát, csendben becsuktam az ajtót, és kimentem. 
-Nagyon édes!-suttogtam.
-Te vagy édes.-mondta, majd hátrasimította a hajam,majd közelebb hajolt, és a szája, majdnem összeérintkezett az enyémmel mikor....
-Állj!-nyögtem ki.-Nekem ez nem megy, sajnálom.
-Nem én sajnálom...-mondta Messi szomorúan.
-Van pasim, bocsi..
-Értem, akkor miért nem őt hívtad fel, és hozzá mentél át?-idegeskedett. Nem tudtam mit tegyek. Fogta a fejét, én meg nem akartam őt megbántani. Sikerült...
-Nem akartalak megbántani.
-Jaj, ne hülyéskedj! Nem bántottál meg. Igazából nem is értem miért csináltam. Talán hiányzik..-felelte, majd leült a kanapéra én meg mellé.
-Ki hiányzik?
-A feleségem. Itt hagyott..-szomorkodott, majd megpusziltam a vállát, és ráhajtottam a fejem.
-Nem a te hibád. Te csak egy barát vagy.-mosolyodott el, majd megfogta a kezem.
Egy darabig csendben ültünk, majd elaludtam. Már csak annyit éreztem, ahogy a takaró finoman rám zuhan, majd a fényekből sötétség lesz